Peking: a császárok városa

Kína

Kína nemcsak egy ország, hanem egy olyan különleges világ, melyet mindenképp érdemes felkeresni, hisz a világ egyik legrégebb óta fennálló civilizációja, egyike a 4 nagy ókori birodalomnak Mezopotámia, Egyiptom és India mellett. Mind földrajzilag, mind kulturális szempontból rendkívül változatos képet mutat. Végtelen hegycsúcsai, gomba módra szaporodó felhőkarcolói, egymilliárd főt is meghaladó népessége és az ősi kultúrát idéző császári idők műemlékegyüttesei 3500 éves történelemre tekintenek vissza, míg a mai Kína a világ legdinamikusabban fejlődő országa. Fővárosa, Peking, mely Shanghai után a második legnagyobb kínai város, a visszásságokkal teli mesés múltnak, a konfucionizmus világának és a fejlődő világvárosnak érdekes egyvelegét tárja a látogatók elé.

Program

1. nap

Elutazás Budapestről a menetrend függvényében Pekingbe, átszállással.

2.nap

Megérkezés Pekingbe, transzfer a szállodába, majd félnapos városnézés, a Láma templom és kolostor megtekintése, amely Peking legszínpompásabb temploma, gyönyörű háztetőkkel, dekoratív boltívekkel. Ez egyben a legismertebb tibeti buddhista templom Tibeten kívül, amelyben tibeti buddhista szerzetesek éltek és a mai napig ők működtetik. Visszatérés a szállásra, vacsora.

3.nap

A reggelt követően egész napos városnézés. Elsőként a Tiananmen tér, azaz a Mennyei Béke terének felkeresése. Ezután ismerkedés a Tiltott Város titkaival. A Tiananmen tér közelében található, magas falakkal, sáncokkal körülvett palota együttes, a Ming es Csing dinasztia császárjainak, eunuchjainak és udvarhölgyeinek egykori lakhelye a közember számára több mint 500 évig megközelíthetetlen terület volt, mely felejthetetlen élményt nyújt látogatóinak. Végül az Ég templomának meglátogatása, mely egykor a császárok imahelye volt. Visszatérés a szállodába, vacsora..

4.nap

Reggeli után egész napos kirándulás Badalingba, ahol a Nagy Fal, Pekinghez legközelebbi restaurált és látogatható része található. A 6500 km hosszú Nagy Fal, amelyet több mint 2000 éve kezdtek építeni eredeti védelmi funkcióját sosem töltötte be, de ez az egyetlen emberi építmény, amely állítólag az űrből is jól látható és Kína jelképévé vált. Séta a falon, utána Ming császár temetkezési helyének meglátogatása. Visszautazás a szálláshelyre, vacsora után szabadidő.

5.nap

Reggeli után szabad program, majd délután a városnézés folytatódik Pekingben, utazás a Csing dinasztia nyári palotájához, majd az állatkert megtekintése a program. A pandamacik meglátogatása után vacsora.

6.nap

Egész napos kirándulás Pekingben, mely a híres Bei Hai Park felkeresésével indul, ami a főváros legrégibb pihenő parkja, Kublai kán palotájának helyén fekszik, melyet még a Tiltott Város előtt építettek. Egykoron az egymást követő dinasztiák székhelye volt és ezáltal nevezték el a nyugatiak Téli Palotának. A Jade szigettel és fehér dagobával, csónakázó tóval díszített XII. századi park ma is a környék lakóinak legnépszerűbb hétvégi kirándulóhelye. Majd túra Peking sajátságos, zegzugos, szűk utcácskákkal teli "hutung" negyedében, a tradicionális riksák kipróbálásával. Este vacsora.

7.nap

Reggeli után az alvó Buddha megtekintése, majd az Illatos hegy keleti lejtőjén emelkedő Azúr Felhő templom meglátogatása, melynek fehér márványból készült öttornyú gazdag faragással díszített pagodája mindenkit ámulatba ejt. Délután szabadprogram következik, este vacsora.

8.nap

Reggeli után rövid szabadidő, majd transzfer a repülőtérre, hazautazás.

Menetrend

Air China közvetlen menetrendszerinti járattal

Honnan - Hová Indulási idő: Érkezési idő:
Budapest(BUD) - Peking (PEK) 20:10 12:40+1
Peking (PEK) - Budapest (BUD) 13:00 18:40


a menetrendváltozás jogát a légitársaság(ok) fenntartják

Utazás:

Budapest-Peking-Budapest útvonalon az Air China közvetlen, menetrendszerinti járatával, a helyszínen autóbusszal

Utazás időtartam: 8 nap/6 éjszaka

Elhelyezés: 2-3 ágyas szobákban, 3*-os szállodákban

Ellátás: félpanzió (reggeli, vacsora)

Minimum létszám: 15 fő

Indulási időpont Időtartam Ár
2017.01.17-2017.01.24. 8nap/6éj 269.900 Ft-tól
2017.03.16.-2017.03.23. 8nap/6éj 274.900 Ft-tól


Kalkulációért és online foglalásért kérjük, kattintson az árra!



Vagy válasszon a konkrét ajánlatok közül a fenti árakra kattintva!

Érdekli az ajánlat?

Amennyiben ajánlatunk felkeltette érdeklődését kérjük töltse ki az alábbi űrlapot és személyes utazási tanácsadónk felveszi Önnel a kapcsolatot.

Ne maradjon le híreinkről, akciós ajánlatainkról!

Webapix